Vér s verejték

Az első munkanapok.

Az állásinterjún abban maradtunk a kreatív igazgatóval, hogy az első időszakban vigyem be a laptopomat és azon dolgozzak, mert nemrég költöztek, kicsit káosz van, de aztán majd kialakul. Persze, semmi gond, így legalább egy megszokott gépen megy majd a dolog.
Az első melósnap (aug. 27, csüt) reggelén a laptopomat valami borzalmas állapotban találtam. Be volt csukva, a teteje durván behorpadva, az elején is összevissza állt a burkolat. Kétségbeesve nyitottam fel. Amitől tartottam: a kijelző is megrepedt, szörnyen ferdén álltak a gombok is. Félve nyomtam meg a bekapcsológombot, hátha még életre kel. Nem a megszokott hang fogadott, hanem csak valami furcsa surrogó-nyikorgó zörgés, na a vinyónak annyi, az összes fontos adatommal. A kijelző is csak meg-megvillant. Hát ilyen nincs! Hogy pont az első napon történik velem ilyen! Az egész olyan, mint valami rémálom. Aztán ahogy erre gondoltam, jött egy megmagyarázhatatlan érzés: ez tényleg csak álom lehet. Erre fel is ébredtem, és megköszöntem a tudatalattimnak a viccet. :)
A gépemnek persze semmi baja, de olyan hajnali fél 5 lehetett, és már nem tudtam visszaaludni, mert egyrészt felpörgött az agyam, másrészt meg a konyhából is zörgést hallottam. Ezt kifejtem: pár héttel Hackney-ba költözésem után a konyhában hagyott kenyerembe helyes kis alagutat fúrt valami. A főbérlővel hamar rájöttünk, hogy csak egér lehet, kipróbáltunk sokféle csapdát a ragasztós papírtól a hagyományos egérfogóig, de mindig kicselezték valahogy. A főbérlőm pár hétre elutazott, én meg rájöttem, hogy ha el is kapja a csapda, én nem is tudom mit kezdenék a vergődő állattal, nem lenne szívem kinyírni. Kár hogy nem falun nőttem fel, biztos nem okozna gondot pl. agyonvágni egy lapáttal. Úgyhogy egyelőre hagyom őket hogy néha átnézzék a szemetet, azért próbálok nem sok olyan cuccot kidobni, ami odaszoktatja őket. A pár óra hamar elment, pakolás, borotválkozás, ilyesmi és indulás.
A melóba busszal megyek, az út legalább 1 óra, ami arra jó, hogy van időm olvasni reggelente meg délután. 9-6-ig van a munkaidő, 1 órás ebédszünet, amit bármikor kivehetek. Az első nap bemutatkoztam mindenkinek, össz. kb. 16-an dolgozunk az irodában, persze az emberek 80%-ának a neve nem maradt meg a fejemben, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Normális a csapat, de mindenki inkább a gépe előtt ül és fülessel zenét hallgat, nem tűnt úgy hogy nagy kommunikáció meg hülyéskedés lenne, ami a munka szempontjából nem baj, de majd változni fog ez is gondolom. Legalábbis lassan elkezdek munkálkodni ezen is. :) Ideiglenesen a könyvelésen kaptam egy asztalt, úgyhogy kicsit távolabb vagyok a többiektől, de majd gondolom később összeköltözök a webdesigner csapattal.
A feladatokat, amiket eddig kaptam mind meg tudtam oldani, először egy többoldalas kis prospektust kellett kibővíteni 2 új parfümmel, ebből érdekes adatok: az összetevők között az egyiknek az értéke az aranyénak a 2,5-szerese, a másiké pedig 3,5. Na, mondom hoppá. Kellett még logót terveznem, egy újsághirdetést, meg egy szórólapot. Eddig simán mennek a feladatok, és az a jó, hogy van idő a dolgokat megcsinálni rendesen, meg gondolkozni rajtuk, egyáltalán nem stresszes a környezet, amit nagyon bírok. Biztos lesz hajtósabb időszak is, de ez így az elején nagyon klassz nekem, van időm új ötleteken is törni a fejemet.

Tehát vérnek s verejtéknek eddig semmi nyoma! :D

Ja, és a kávé meg a tea ingyen van.

Melow

Jónapot kívánok Londonból! Leírom gyorsan a melóhoz jutás történetét.

Szóval már kb. 2 hónapja próbáltam munkát találni, ami abból állt hogy beregisztráltam magam rengeteg álláskereső weboldalra, ezek nagy része szakma-specifikus volt. Minden nap néztem az ajánlatokat és elküldtem a jelentkezésemet cégekhez, mindegyikhez kicsit hozzászabtam a kísérőlevelet és az önéletrajzot. Valami tényleg lehet ebben a válság-dologban (állítólag a mekdoneldszes hamburger-eladói munkára is napi száz e-mailes jelentkezést kapnak) és még gondolom a nyári belassulás is szerepet játszhatott, mert nagyon kevés visszajelzést kaptam, azok is persze mind negatívak voltak.

Egy pozitív válasz jött kb. 5-6 hete egy olyan cégtől, amely szabadúszó (angolul freelancer) grafikusoknak ad melót úgy, hogy közvetítő szerepet játszik a megrendelő cég és a grafikus között, persze levágva a saját szép szelet hasznukat is. Alá is írtam a 9 oldalas szerződést, amiben remekül levédik magukat, hogy ha bármi történne, nekik ne legyen se anyagi, se egyéb bántódásuk, dehát ez már gondolom mindenhol így megy. Kiderült, hogy a cég még csak 4-5 hónapos és megkérdeztem a srácot akivel tárgyaltam, hogy mikor várható meló. Azt tippelte, hogy a hónap (július) vége felé már lesz valami. Jó is lett volna, mert egész rendesen fizetnek (persze csak miután a megrendelő fizetett nekik, ÉS még max. 28 nappal azután), csakhát azóta se jött semmi megkeresés, gondolom nem úgy indult be ahogy remélték.

Teltek-múltak a hetek, küldözgettem továbbra is a jelentkezéseket, vajmi kevés sikerrel. Mivel a pénzem bevétel híján fogyóban volt, már elkezdtem másfajta melókkal kapcsolatban is tapogatózni, pl. az olimpiai építkézésen - ahol előnyös a hackney-i lakhely, meg talán lett volna egy hely egy gyárban is futószalag mellett csomagolói melóra, napi 12 órában. Ezekkel szerintem nem is lenne nagy bajom, ha időlegesek és nem ragad meg bennük az ember, de azért jobban szerettem volna olyan munkát ahol a kezem mellett az agyamat is kell használni és esetleg még emberekkel is lehet beszélni, hogy legalább az angolt gyakoroljam.

Kicsit átdesignoltam a weboldalamat, feltettem hirdetéseket a Gumtree-re és elkezdtem keményen küldözgetni a portfoliot mindenféle cégnek, hátha megtetszek valakinek. Az egyik nap (aug. 14.) 21 db (azaz huszonegy) jelentkezést küldtem ki, és következő hétfőn kaptam is egy remek választ, egy szépségápolással foglalkozó cégtől, hogy be tudnék-e menni egy kis csevegésre. Tehát gyakorlatilag ez volt az első rendes állásinterjúm mióta itt vagyok, képzelhetitek mennyire izgultam. A készüléssel jól eltököltem az időt, úgyhogy már késéssel indultam útnak, busszal kb. 1 órás az út, de szerencsére egész jól haladt, úgyhogy időben megérkeztem, nem szúrtam el az első benyomást. A cég irodája klassz helyen van a belvárosban, az Oxford street nyugati vége felé, közel a Hyde parkhoz. Be is csöngettem, bent tisztaság, olyan vastag szőnyeg, hogy a hozzávágott üveg se törik el rajta, több szintes iroda. Egy tárgyalóban beszélgettünk a Junior web designer munkáról, amire jelentkeztem, és a HR-es kollega legnagyobb problémája az volt, hogy úgy látta túl sokat tudok a juniori pozícióhoz, meg hogy szerinte csak keveset tudnak fizetni a koromhoz képest. Megnyugtattam, hogy nekem ez így is remek lenne, Londonban kezdőként, az első munkahelyemnek ideális lehetne. Nagyon jól ment az angol beszélgetés, mindent értettem, tudtam is válaszolni, egészen úgy éreztem, hogy meggyőző volt az összkép, kifelé menet a liftben még egy "wow" is elhagyta az úriember száját. Abban maradtunk, hogy csütörtök-pénteken felhív a végeredménnyel, mert még pár embert meg kell interjúvolnia (ez de hülye szó, még sosem írtam le). Úgy éreztem, hogy nagyon jól ment minden és ahogy kiléptem az utcára, még a nap is valahogy barátságosabban sütött, mosolyogva mászkáltam hazafelé az embertömegben.

Másnap, kedden egy másik céghez is hivatalos voltam, kicsit fura is volt, mert csak telefonon beszéltünk és sms-eztünk, aztán megadta a címet, ami nemhogy a belváros, hanem még kijjebb fekszik, mint ahol lakok. Amikor odaértem, már sejtettem, hogy nem ez lesz az ideális hely: itt földszinti kisbolt lépcsőjén a mocskos szőnyeg egy ledurrant, zsúfolt raktárba vezetett, ahol alig fértem el a kínai mobiltelefon-alkatrészek között. Itt fogadott Imran, akinek sajnos azt kell hogy mondjam, hogy sunyi (mobil)nepper ábrázata volt, és nem is nézett nagyon az emberre beszélgetés közben. Az ő weboldalukat kellett volna hegeszteni, valamivel a minimál feletti bérért, természetesen bejelentés nélkül és heti 6 napban. Abban maradtunk, hogy majd jelentkezek, ha nem jön be a másik meló.

Csütörtökön jött is a másik hívás: ugyan felvettek valakit a junior posztra, DE lenne egy újabb interjú a kreatív igazgatóval másnap, a Harrods-ban (igen menő üzlet a belváros szívében), ahol az üzletük van. Újabb izgulás, készülődés, időben megérkezés. Ismét nagyon jól ment a beszélgetés, ez egy komolyabb szerep lenne, nemcsak webdesign hanem nyomdai is és egyéb más design-feladatok is, 40%-kal több pénzért, cserébe sokkal több kihívással. Körbemutatták a helyet és igencsak nagyokat néztem. Megígérték, hogy pénteken visszahívnak, hogy milyen döntésre jutottak velem kapcsolatban és hívtak is, mégpedig a jó hírrel, csütörtökön már kezdhetek is!!! Újra vigyorgósan mászkáltam az emberek között. Igazából pont jókor jött, mert a
pénzem kb. addigra már nagyon fogytán lesz, amikorra itt az első fizetést kapom.

Tehát e hét csütörtökön kezdem a 2 hetes próbaidőt, remélem semmi gáz nem lesz, de persze izgalmas, mert még nem tudom pontosan hogy miket kell csinálni. Úgyhogy kihívás az van bőven, úgy érzem össze is kell szednem magam, hogy rendesen helyt álljak, akarok is tanulni egy-két dolgot, aztán remélem egy jó ideig nem kell munkát keresnem :)

London!

East Grinsteidben a harmadik hetem eleje felé elkezdtem szállásokat keresni Londonban, hogy a hét végén költözhessek, mert érdemes a munkaadókkal személyesen is találkozni ugye.
Rita mutatta meg a várost először, ami kis sokk volt, de szerencsére bejött és be is jön még, úgyhogy még maradok picit. Jártunk pár nevezetes helyen, és megtanított a metrós közlekedés alapjaira, és tényleg nem vészes, egy kis odafigyeléssel nem lehet eltévedni. Mászkáltunk egy brutálisat a városban, aztán még rátettünk: a szállások között is elég sokat gyalogoltunk, úgyhogy másnapra lett is egy vízhólyag a talpamon, hehe. (Elég jól esett hullafáradtan az indiai kaja a játszótér padján.) De érdemes volt, mert találtam egy szuper pecót, egész normális környezetben: a megnézett 6-ból ez volt az első, úgyhogy tovább se kellett volna mennünk.
Szóval most egy kis szobában, egy anyukánál lakok, aki egyedül neveli 3 éves kisfiát, Samuel-t. Egész jól összehaverkodtunk a kissráccal (a "jú ár máj frend." elhangzott mindkét oldalról többször is), nagyon jókat játszunk együtt, már amikor van időm. Egyszer kellett rá vigyáznom 5 órán keresztül, na ennyiszer még életemben nem néztem rá az órámra mint azidő alatt.
Volt itt minden: soksok játék, etetés, orrfújás, játszótéri békéltetés, elveszett bicikli, leparancsolás kerítésről, szerelmi dráma könnyel-takonnyal - persze 5 perccel később már semmi baja nem volt. Kis ördög az a gyerek, ráadásul ha bármi baja van, azonnal üvöltve sírni kezd, de persze rendesen rájátszik, remélem a színészi pályát fogja választani.

A városrész, ahol lakok a Hackney nevet viseli, és Renatoval biztosak vagyunk benne, hogy van valami köze a "hakni"-hoz, de ehhez még bizonyítékot kell gyűjtenünk. Amit még tudni kell róla, hogy a 2012-es olimpia elég jelentős része, kb. az 1/3-a itt fog zajlani, úgyhogy most fejlesztik rendesen, pl. közlekedési szempontból is. Főbérlőm, Silvia mesélte, hogy pár évvel ezelőtt még olyan magas volt a bűnözés, hogy a taxisok és a pizzafutárok nem vállaltak ide fuvart. De szerencsére ez mára teljesen megváltozott, biztonságos és a leggyorsabban fejlődő kerület lett. Nagyon színes, és nemcsak az épületek, hanem az itt élők származását tekintve is. Semmi bajom a színesbőrűekkel, de egyszerűen szoknom kellett, hogy az utcán teljesen más látvány fogad mint otthon, szerencsére bejön nekem ez a sokszínűség.

East Grinstead

Hálló újra! Sittysutty, már itt is vagyok. Bocsánat na. Ezentúl tán gyakrabban.

Szóval ott tartottam, hogy megérkeztem ugye. Ideiglenes menedékem, East Grinstead, Londontól délre fekszik (itt egy térkép), az ún. Green belt-en, ami annyit tesz, hogy kontrollálják az urbanizációt, inkább hagynak teret az erdőknek, mezőgazdaságnak, vidéki életnek. Előnye, hogy tényleg rengeteg növény vesz körül, simán kigyalogolsz az erdőbe, természetbe, mert mindenhol közel van. Ez egy tehetősebb környék, az emberek nagy része innen jár be dolgozni Londonba, vonattal 50 perc alatt a legbelvárosban vagy. Hátránya, hogy húzósak a telekárak.

Itt bérel egy lakást István (Pistike) barátom, felesége, Rita és egy közeli barát, Balázs, akik közel 3 hétig elviselték, hogy a nappaliban aludjak. Az első 2 hét azzal telt, hogy összeraktam az online bemutatkozó oldalamat (ehun), ami elég sok tököléssel járt, egy csomó file-t megnyitogatni, exportálni, favágó meló na. Pistike még a weblap képnézegető-részének programozásában is erősen segített, de leginkább abban, hogy jó hajcsár módjára ostorozott, hogy legyek készen időre. Persze rengeteg tanáccsal is elláttak, ezen kívül az alatt a 3 hét alatt annyi meleg ételt főzött ránk Rita, amennyit kb. összesen nem ettem, mióta albérletben lakok :) Node nem csak a mennyiség, hanem a minőség is kiváló volt, meg is jegyeztem, hogy jobban főz, mint anyukám. (Anyu, ha ezt olvasod, persze ez nem igaz. Rita, ha ezt olvasod, persze hogy de!) Egyébként elég nyugis kis éltem volt ott, lekötöttek a tennivalók meg az akklimatizáció - Pistike mondta egyszer, és tényleg így van, hogy angliában egy nap alatt megtapasztalhatsz minimum 4 évszakot. Nyitottam egy számlát a közeli Barclays bankban, ahol először kötözködtek a magyar lakcímemmel, de később végül sikerült a dolog, meg vettem egy kinti telefont egy feltöltős (itt ezt Top-up-nak hívják) kártyával, hogy el tudjon érni a munkát kínáló tömeg.

A harmadik héten elkezdtem küldözgetni a CV-met (aminek a helyes angolságában is nagyon sokat segített Rita): online álláshirdetésekre jelentkeztem és beregisztráltam magam állásközvetítő cégekhez is. Na a meló témáját is kicsit később fogom kifejteni.

Azért hétvégenként szakítottunk időt némi kirándulásra is, először a környéken mászkáltunk egy nagyot, (ennek a képeit és egyebeket a városról itt találtok), igazán remek séta volt, néhány birtokon vannak ún. Public Footpath-ok, amin az egyszerű túrista átgyalogolhat, legálisan. Elképesztően jó a levegő, gondoltam hogy Londonban egy icipicit más lesz, de erről majd később beszámolok. Itt becsületes, mezőgazdaságből élő emberek laknak, szép, rendezett minden.

Egyszer voltunk egy ún. car boot sale-en, ami kb. ugyanolyan, mint nálunk a pécsi vásárnak a bolhapiac része, vagyis mindenki kiviszi az eladni kívánt szirszarját, és a népek vidám hangulatban böngésznek a kacatok között. De tényleg, valahogy nem éreztem azt a feszültséget az emberekben mint otthon, itt az emberek alapból figyelmesebbek. Érdekes különbség még, hogy a parkolásért nem kell fizetni, ellenben a belépésért igen, pár tízforintnyi összeget, és a talaj se kavicsos, hanem füves. Mi főként DVD-kre vadásztunk, de volt ott minden, a szerszámkészlettől a dedikált focistás képekig, és ilyen színes volt az odagyűlt népsereg is, igazából itt szembesültem először az etnikai sokszínűséggel: indiai, feka, kínai, mindenféle bőrszín fellelhető volt. Csináltam egy jó bizniszt: a Little Britain (ami szerintem a legjobb angol humor a Monty-ék óta) 3 évadja, azaz 6 db bontatlan (!) DVD, még rajta volt az eredeti ára: 40 font, innen elraboltam 3 fontért. Angol hülyék!

A következő: beszámoló az óceán partjáról

Út Londonba

Ennyi szünet után már tényleg ideje írnom valamit, először a felkészülésről és a repülőűtról.

Aki már kicsit jobban ismer, az tudja, hogy hajlamos vagyok a dolgokat az utolsó pillanatra hagyni. Ez a Londonba emigrálásomra halmozottan igaz lett, és bár az albérletből a nagyihoz költözést a könyvek egy részének átcipelésével már korábban elkezdtem, azért mégis rendesen rohanás lett a vége. A repülőjegy ugyebár június 2-ára, keddre szólt, és végülis az előző hét hétfőjén álltam neki igazán komolyan készülődni. Ez gyakorlatilag napi 4-5 óra alvást jelentett, a többiben pedig iszonyatos rendezkedést először a számítógépemen, aztán meg a lakásban, meg ügyintézni futkosást. Aki vasárnap segített költözni, azoknak egyszerre überköszi és szupersorry, mert nem volt összepakolva a sok sz.r, de főként Gábinak, akivel éjjel 1-ig hurcolkodtunk.

Az indulás napján is szó szerint rohangálnom kellett, meg 120-al hajtani Komlóra (mert ott gyorsabb lehetett a jogsim ügyintézése), ahol persze kiderült, hogy azon ritka esetek egyike áll fenn, amit még a hölgy sem látott, hogyugyanis nem volt feltüntetve a jogsimon a B kategória, vagyis semmit sem ér az egész, lehet újra csináltatni. Ezután nagyon vidáman száguldoztam hazafelé, pedig a jogsi jó lett volna itt kint, mert megkönnyítette volna a bankszámla-nyitást. Hazaérés után iszonyat kapkodva a maradék cuccok bepakolása a kézitáskába, mert a kocsi ami felvitt már ott várt, és nem akartam nagyon megváratni a srácot. Anyutól és a nagyitól a búcsú így elég rövidre is sikeredett, igazán ezt bántam a leginkább.

Ferihegy felé az úton azért sikerült elbóbiskolni, gondolom kijött rajtam a fáradtság. A reptéren aztán a check-in után, mikor vártam a gépre, akkor döbbentem rá, hogy végülis mennyire jó ez, hogy az utóbbi időben, de leginkább ezentúl mennyire más lesz a kis életem, végre sokminden ismeretlen vár rám.

Alapvetően nincs bajom a repüléssel, de volt egy momentum, ami igencsak aggodalomra adott okot. Féltem, hogy egy nagyobb hatalom lesújt ránk, ugyanis észrevettem, hogy egy gépen fogok utazni egy magyar "celeb"-bel, a Geronazzo (vagy miszar a neve) Máriával. Aki nem tudja ki ő annak: arról lehet felismerni, hogy műtétileg egy pár debreceni van beépítve a szájába, megaztán még kitudja milyen húspótlékok, kitudja milyen helyekre. Gondoltam is egy vicceset, hogy odamegyek hozzá, eljátsszva a gátlásos rajongót, és megkérem hogy csináljunk már egy közös fotót, de olyan iszonyat mennyiségű parfümöt használt, hogy kb. 3 méterről rendesen elkezdtem köhögni. Vicces volt, hogy próbált a mobiltelefonja mögé rejtőzni, nehogy "lelepleződjön" de mindenki egész egyszerűen leszarta hogy ott van.

Mindannyiónk nagy örömére az égiek kegyesek voltak, úgyhogy szerencsésen földet értünk Gatwick déli repterén, ahol már várt rám ideiglenes szállásadóm Pistike, és felesége Rita, akik kocsival elcipeltek hozzájuk, East Grinstead-be, ahol ők bérelnek egy lakást és nagy hálámra segítenek az elindulásban.

Legközelebb: East Grinstead - képek, és tengerpart - videó!